iPad régen és ma



Az első iPad generáció ugyan még csak alig 4 éve jelent meg a piacon, ma 2014-et írunk és az iPad már szinte aligha szóba kerül újdonságként. Manapság, olyan rohamos fejlődésben élünk, amit nehezen tudunk még felfogni is.

//


A helyzet tulajdonképpen az, hogy mi, emberek sokkal lassabb ütemben alkalmazkodunk ezekhez az újdonságokhoz,  mint amilyen ütemben a körülöttünk lévő digitális technológia fejlődik. Mindez abban nyilvánul meg, hogy olykor-olykor még a fonalat is nehéz felvenni az adott jelen aktualitásaival, hiszen az internet által szinte követhetetlen információ árban érezhetjük magunkat, hiába tudjuk, hogy minden ,,csak egy kattintás",  mégsem tudjuk az összes információt magunkba szívni. 

    Mi is az, az iPad? Nos, ha ezt a barátomnak kellene elmesélnem, akkor nem lennék bajba, viszont ha ezt a nagypapám kérdezné, igencsak nehéz dolgom lenne. Viszont, ha ő naprakész lenne az interneten megtalálható újdonsült vívmányokkal, akkor azt már a mai társadalom "cyber-papinak" csúfolná. Az én nagypapám az 1920-as évek végén született és soha nem felejtem el, hogy még azt is nehezen tudtam neki elmondani mi az, az internet. Mégis hogyan lehetne az iPad fogalmát úgy meghatározni, hogy az társadalom és generációtól függetlenül bárki megértse? Elég nehezen lenne ez lehetséges a saját belátásaim szerint.

    Az iPad, saját szavainkkal körülírva, egy olyan multimédiás eszköz, mely a mobiltelefon és a laptop közötti átmenetet hozza létre,  nagyobb formában mint egy telefon, kisebb módon mint egy laptop. A telefonnál kevesebbet tud, a laptopnál nem, ezzel együtt mégis egy ötvözetet képez  a kettő között méretét tekintve, ami az egyik legnagyobb előnye. Pontosan a képernyő nagysága adja meg a készülék befoglaló méretét, s így a multimédiás tartalma sokkal jobban élvezhető. Az egyik nagy előnye, pont a mérete miatt, hogy könnyebben hordozható, mint  egy laptop, ezáltal lehetőségünk adódik képanyag, digitális modell könnyű bemutatására, amellyel kiválthatjuk a drága és ideiglenessége miatt feleslegessé váló nyomtatást. A képernyőjét egy bekapcsoló gomb megnyomása után érintés hatására tudjuk működtetni. Telefonnal ellentétben, a szó szoros értelemben telefonálni nem tudunk vele, az internet használatával mégis tudunk olyan alkalmazásokat tenni a készülékre, amellyel tudunk szóban is beszélgetni másokkal.

    "X", "Y" és "Z" ?

    Most pedig, megvizsgálnánk, mit jelent az iPad, korosztályok szerint elhatárolva. Hiszen mást jelent, egy 1930-as vagy, egy 1960-as születésű vagy egy 1990-es években született ember számára. Ez egy teljesen ideális eset, hiszen így a vizsgált alanyokat, a szociálpszichológia által felállított kategóriák szerint az 1930-asbeli "X" generáció, az 1960-as az "Y" és az 1990-es pedig a "Z" generáció szülötteinek vehetjük. A generációk elnevezése csupán egy plusz információ megemlítésére szolgál, a cél nem ezeknek a kifejtése, vagy magyarázata.
    A legnagyobb gond nem a digitális technológia nagyszerűsége, hanem annak a ránk, emberiségre gyakorolt hatása. Hiszen, generációs különbségek, és azok közti ellentétek mindig is voltak, de ezek mégis egy olyan általánosan érvényben lévő értékrendre voltak alapozva, amely segítséget nyújthatott ezek áthidalásában. A probléma ott indul el, hogy egy "Y" már korántsem biztos, hogy meg akar felelni a szülői mintának, amelyben a szülő nem éli a mai értelemben vett "örömöket", sőt még a hagyományosan értelmezett tisztelet sem teljesen veszi sajátjának. Feltehetjük a kérdést, hogy mégis hogyan is lehetne ezeket elvárni, ha a fiatalabb generáció tanítja az idősebbet e technika aktualitásaira?
    Egy "X"-nek tehát, a maga 83 életévével, aki még a háborút is végig élte, szinte lehetetlen elmondani, vagy megértetni, mi is az az iPad. Még ha sikerülne is megértenie "cyber" létére, talán már soha nem lenne rá szüksége. Ez az a korosztály, akik számára a szórakozáshoz elég volt egy fadarab és egy bokor, s talán érthetetlen is volna az ő felfogásuk szerint egyetlen egy  tárgyban keresni az összes fellelhető örömöt.
    Ezzel ellentétben, "Y" generáció szülötte, ismeri ugyan a technikai kütyüket de fontos meglátnunk, hogy itt egyértelműen a társadalmi pozíció határozza meg az ezekhez fűződő kapcsolatát. Hiszen ha egy szocialista világban felnőtt, a kapitalista rendszerváltás utáni világhoz is jól alkalmazkodó üzletembert veszünk alapul, akkor minden bizonnyal neki szüksége is lesz a technika által nyújtott segítségre. Tulajdonképpen számukra egyértelmű és világos mi az, az iPad, kis utána olvasással is tökéletesen megértik még akkor is ha azelőtt nem ismerték, használatuk alapján viszont két részre oszlik csoportjuk. Egy szűkebb részükhöz tartoznak azok, akik ismerik és igényük szerint ha nyitottabbak a változásra szívesen használják is. Ezzel ellentétben, nagyobb részük számára már egy számítógép is bőven elegendő "extrának" számít, feleslegesnek tartja a digitális ,,csoda-holmik" halmozását, s talán az élete sem igényli ezt. Nekik sokkal nagyobb nehézséget okoz saját gyermekeik számára átadni azt az értékrendet, amelybe ők éltek, s hiába nem értettek teljesen egyet az ő szüleik véleményével, mégis volt egy olyan minta előttük, amit az ő gyerekeiknek / avagy: a nagyszülők az unokáiknak/ már sokkal kevésbé képesek átadni, pláne ha ezt az értékrendet egy-egy ilyen technikai csoda lerombolhatja.
    S így érünk a harmadik csoporthoz: a "Z" generáció szülötteihez, akik - egy tanulmány szavait idézve - ,, már beleszülettek a digitális technikába, róluk szokták mondani, hogy  ‹‹egérrel a kezükben›› jöttek a világra".
    Számukra az iPad egy olyan technikai vívmány, mely márkája miatt szinte egy rangot tükröz, hiszen "alma" van rajta. Köztudott, hogy ez anyagi vonzatait tekintve csúcskategóriába sorolható, így tehát aligha elképzelhető, hogy  egy 18-20 éves fiatal felnőtt az önálló, legális, adózott keresetéből képes újonnan egy 150 ezer Ft értékű ,,hobby" árucikket vásárolni. Azért sorolható a hobby kategóriába, mert nem valószínű az sem, hogy a munkája igényli ennek a birtoklását. Sokkal elképzelhetőbb, hogy a tinédzser korban legjellemzőbb viselkedési formára utal, ahol a közösség a legmeghatározóbb az ember életében, a mások véleménye és a "ki mit gondol rólam" elve érvényesül, s emiatt tart erre igényt. iPhone, vagy iPad, a lényeg, hogy az ,,alma" felemeli "Z"-ét egy bizonyos társadalmi réteggel feljebb, s a kor ellenére ,,különlegessé" válik a barátai szemében, akarva akaratlanul.
    Itt is természetesen akadhat olyan, "Z"-nél 10 évvel idősebb, "Y" és "Z" közötti alany, akinek munkájához szüksége van  egy táblagépre. Ilyenkor viszont mérlegeli a márkák közötti differenciákat és ésszerűen esetleg nem az iPadot választja, hiszen annak ellenére hogy csúcskategória, egy android alapú rendszerhez, a vásárlást követően, sokkal könnyebben elérhetővé válhat egy-egy alkalmazás, s belátása szerint ezért nem az alkalmazásonként, utólagos fizetésre kötelezett iPadot választja.

    Régen - egymással, ma - iPaddal, de egyedül?

    Ha szeretnénk összefoglalni, mit is jelent az iPad, kortól és nemtől függetlenül, akkor az első és legellentmondásosabb dolog, hogy annak ellenére, hogy könnyedén összehozhatja az embereket az internet segítségével, nem szabad kifelejteni, hogy ugyanolyan könnyedséggel képes elszigetelni is a használóját. Sőt, tökéletesen jól magányossá tehet. Az iPadot elvihetjük akárhova, a konyhától kezdve a mosdóig, a parktól kezdve az autóig, bárhol használhatjuk. Nincs rá igényünk, hogy társaságban használjuk, jól megvagyunk egyedül is vele. Ezzel ellentétben, ha mégis úgy határozunk, hogy szeretnénk valakivel együtt használatba venni a csodabogár készülékünket, akkor megmutathatjuk az illetőnek a emlékeinket, fényképeket, levelezéseket, ami azelőtt aligha lett volna egyszerű feladat. Ez a legnagyobb erénye ennek a tárgynak. Tudja mindazt, amit régen sok idő alatt, sok ember együttes tevékenysége és feltalálók által létrehozott eszközök, csak külön-külön voltak képesek létrehozni.

    Régen - egymással, de hogyan?

    Régen egy asztal, tudta azt amit az iPad akkor tud, ha egy konferenciabeszélgetést kezdeményezünk egy alkalmazáson keresztül. Teljesen természetes volt,  hogy a család naponta legalább egyszer együtt étkezik egy asztalnál és beszélget. Sőt, a karácsonyi,  lakodalmi lakomáknak sokkal nagyobb szerepük volt, mint mostanában. Nem kellett hozzá az, hogy hetekkel ezelőtt lefixáljunk egy időpontot, hogy abban az órában, itt fogunk ülni az asztalnál, mert annyira elfoglaltak vagyunk, s annyira az idő hiányával küszködünk,  hogy előtte is és utána is már van valami programunk. Manapság, természetesen családi szokások alapján ez sem általánosítható, de hellyel közzel igaz az, hogy, ha 14 évesnél idősebb gyermekeink vannak szinte az is csoda ha hétvégén sikerül a családnak együtt étkeznie. Az asztal nem csak az étkezések és a beszélgetések szempontjából hozható párhuzamba az iPad ,,régi énjével", hanem például közös játékok színtere is lehetett. Hiszen az apa a fiát sakkozni tanította, a család kártyázott téli estéken, húsvétkor tojást festettek a lányok, és mindezt az asztalnál.
    Másik érdekes megtestesítője az iPadnak, visszautazva az időben, egy táska lehetne. Hiszen az, mégiscsak dokumentumaink, emlékeink, leveleink, fotóink  tömkelegét tartalmazhatta, s a hordozhatóságát is képes volt biztosítani. Ugyanígy igaz, hogy régen, egy táskát tekintettünk a ,,hordoznivaló" eszközeként, mert bármit, amit el kellett vinnünk feladni postára, vagy át a szomszéd faluba, táskába kellett helyeznünk. Ha odaértünk a célhoz, kivettük belőle és attól függően vagy visszaraktuk a táskába, vagy megszabadultunk tőle. iPad, vagy ,,nevenincs márkás" táblagép? Ezt jelen esetben, a táska anyaga, minősége határozhatta meg. Hiszen egy valódi krokodil vagy kígyóbőrből készült táska igen csak nagy rangbeli különbségekre utalt.

    Mi is volt ez régen valójában?

    Mégis, mindezeket a tárgyakat kivéve, ha csak egy fél évszázadot utaznánk vissza az időben, és megnéznénk mi az, ami legalább annyira képviselhet egy iPadot úgy mint most, akkor lehetséges, hogy olyan tárgyat választanánk, amire elsőre eszünkbe sem jutna.
    Ugyanez volt a benyomásom, amikor a nagyszüleim házában, amikor nagypapám megkért, hogy vegyem ki a vitrin tetején lévő, intarziás fadobozából az egyik, befizetésre váró csekkét. Akkor azt gondoltam magamban, hogy ez a doboz olyan, ami a számára különleges és fontos dolgoknak ad otthont a lakáson belül. Ide azokat a dolgokat teszi, amiknek meg kell lennie, mert fontosak. Egy két fénykép is volt az alján, no meg nagyító, hogy rögtön kéznél legyen ha szüksége van az olvasásra. Egyszerűen olyan dobozt kell elképzelni, ami nem nagyobb mint egy iPad felszíne, nagyjából 25x20 cm, a különbség annyi, hogy ez a doboz vastagabb, mint az, olyan 4-6 cm körüli. Igazi faberakásos fadoboz; akkoriban ez egy nem mindennapi dolognak számított.

    Fadobozka előde, mi az?

    Ha szeretnénk jobban átlátni, mi lehetett a fadobozka előde akkor először egy ládát kell szemügyre vennünk. A ládák esetében egyértelműen igazolható, hogy nem csak a gazdagabb réteg hanem a köznép körében is elég elterjedt volt.
    Hiszen faanyagukat tekintve, általában  keményfából készültek, főképp fenyőből, ami árát tekintve megfizethetőnek számított. A keményfa ugyanis kiváló a nyers és a félnyers állapotú anyag, fejszével, hornyolóval valamint kétnyelű késsel történő megmunkáláshoz. A domború és áttört faragásokhoz is szükségképp is a keményfa volt a legjobb választás. A legjellemzőbb fatípus Európában ehhez az asztalosmunkához a diófa és a tölgy. Az Alpok területétől keletre álltak át a fenyőre, nagy mennyisége miatt, ahogy hazánkban is. Természetesen időről időre, már inkább az olcsósága miatt volt közkedvelt anyag a fenyő, a gazdagabb városi polgárok illetve udvarházak lakói körében a legjobb minőségű nemesfa - a dió, a jávor, a kőris - furnérokkal volt divat borítani a bútorokat.
    A díszítésük történetét sem szeretném kihagyni a sorból. A díszítés lehetett ugyanúgy festés, mint faragás vagy akár intarzia is. A bútorfestést már az egyiptomi mesteremberek is gyakorolták, akik az előkelők berendezési tárgyainak látványát igyekeztek megidézni a megrendelők számára. Európában csak a 13-14. századból maradtak fenn egyházi öltözékek tárolására alkalmas bútorokon illetve tisztségviselői székeken olyan díszítési módok, ahol a faragott díszítést a festés kíséri. "Annyi kétségtelen, hogy legalábbis a ‹‹magyar módra való›› ládát a 16. században már megkülönböztették nálunk. 1689-ben azt írták elő, hogy ezekhez a ládákhoz silány minőségű zöld festéket kell felhasználni, kevert színeket nem szabad. A díszítés pedig egyszerű ‹‹pater noster›› minta legyen, zöld és kék színben." A festéssel kapcsolatos megszorításokat kiterjesztették Magyarországra is. Így született, az, az elhatározás, miszerint:  ,,A csavart léccel való díszítést megengedték ugyan, de nem kerülhetett közéje rózsa. Jogában állt viszont a mestereknek ‹‹lombdíszt›› alkalmazni. A ‹‹rosszabb” ágyakra is csak egyszerű, tulipános ‹‹pater noster›› mintát engedélyeztek. Az aprólékos előírás még az alapszínre is kiterjedt, ehhez barnát, fehéret és kéket volt szabad felhasználni, egyébként semmi ‹‹idegen drága›› szín nem lehetett közöttük ‹‹lazúrozáshoz vagy efféléhez››."
    Talán emiatt alakult ki, hogy a Dunántúli Őrség és Göcsej területén a bútorok tökéletesen egyszerű és gyakran mindennemű díszítéstől mentesek voltak. Ezzel ellentétben a Balaton felvidéken és a Bakony környékén a díszítés tekintetében népszerűvé vált a faberakásos módszer. Ezt tekintve, az ország legalább kétszáz éves múlttal rendelkezik. Először a 18. században, fent említett, balatoni és bakonyi területeken voltak először olyan asztalosok, akik a keményfával dolgoztak. Itt terjedt el a bútorokon a faragás és a fa spanyolviasz berakásos díszítései is, jórészt inkább módosabb jobbágyoknál. Ezek közül a legkorábbi, amit ismerünk az alkalmazott ornamentika kapcsán a korai klasszicista bútorművészet nyújtott méltó példát. Fontos, hogy a Balaton környéki berakásos díszítéssel készített bútorok nem csak Magyarországon számítanak egyedülállónak.
    Az első műhelyek közül az egyik legjelentősebb, Szentkirályszabadja településén működött.  Érdekesség, hogy egy-két szekrénnyel napi 11-12 óra munkával, több mint egy hétig dolgoztak. Természetesen befolyásolta a munka ütemét a mezőgazdasági tevékenység amit ezen felül muszáj volt végezniük. Ezeket a bútorokat és faárukat vásárra vitték az asztalosok feleségei, akik nagyjából 2-3 hetente árulhatták a termékeiket. Egy-egy vásárkörzet nagyjából 100 km szélességű volt. Ezen belül mindenki egy-egy megszokott kisebb körzetet látogatott, így lehetett később az elvárásokhoz illetve a megrendelésekhez igazodni.
    A megrendelések között a leggyakoribbnak - a szekrények elődeinek tekinthető - ládák számítottak. ,,Asztalosmunkával készült, azaz sarokdúcok alkalmazása nélkül megépített ládák legkorábbi hazai ábrázolása az 1360 körül keletkezett Képes Krónikában található: a betegen fekvő Szent István ágya előtt áll két ilyen, pántokkal átfogott, domború fedelű utazóláda."A ládákat formáit tekintve három különböző típust ismerünk; a vályúládákat, az ácsolt illetve az asztalosmunkával fűrészelt, gyalult ládákat. Magyarországon ez utóbbi ládatípussal honosodott meg a láda elnevezés.
    Az első asztalos ládák, 1300 körül jelentek meg, ekkor még "scrinium"-nak hívták.
A feljegyzésekben,  "mindkét előállítású láda együttes említéséből alighanem arra következtethetünk, hogy mihelyt eljutott a jobbágyokhoz az asztalosok kínálta láda, egyúttal meghonosodott az ácsolt és az asztalos mívű ládák" is. Kezdetben a falvakban asztalos készítette láda csak a vagyonosság jelzője lehetett.
    A fennmaradásuk tulajdon- képpen a török hódoltsághoz vezethető vissza. A 15. században ugyanis megerősítették a menedéket nyújtó templomokat, ahol a védőfalak mentén kamrákat alakítottak ki a családok számára. Ezekben a kamrákban nagyon hasznosnak bizonyultak ezek a menyasszonyi ládák a raktározáshoz. Ha nem a kamrákban, akkor pedig családok vagy templomok padlástereiben ugyan de megma-radtak ezek a ládák.
    A legtöbb esetben ezekben a ládákban ruhaneműt tartottak. Innen ered a szokás, hogy a menyasszony a kelengyéjét ebben viszi férjéhez, s ott is a saját tulajdonában áll. Kelengye-bútorként szinte teljesen természetes, az, hogy ezek a ládák valamilyen módon díszítve lehettek. A menyasz-szonyládákon a virágokból álló mintázat volt a legnépszerűbb akár festve akár faragva. Ugyanígy lehetett egyébként madaras díszítésű is, utalva ezzel a házasságra. A díszítések módosulásáról ma már tudjuk hogy szüntelen változásuk a megfelelően iskolázott asztalosoknak köszönhető, hiszen ők hozták be az újdonságokat legényvándorlások keretében. Az hogy ezek a ládák melyik réteghez tartoztak, sajnos egyértelműen nem követ-keztethetünk a rajtuk lévő díszítésekből. Annyi bizonyos, hogy a 16-17 századi Magyarország területén még hosszú időn át általánosan részei voltak a nemes és polgári bútoroknak. Ehhez illő példa, egy "1561-ben férjhez ment nő, aki a két szekrényt kapott a két öreg rakott – azaz nagyméretű és faberakásos, intarziás – láda és három kicsiny, részben ugyancsak ‹‹rakott›› láda mellett."
    A 17. század körül az úri és gazdag polgári családok közül sokán már nem igényelték az ácsolt ládákat, kelengyebútorokat, s így a ládák mérete jóval kisebb lett, másrészt a díszítő motívumaik is leegyszerűsödtek. Például, a kései, 18-20 században készült ládák esetében a már csak a homloklapokon voltak jellemzőek a mintázatok.

    Vissza a fadobozhoz!

    Innen már is visszakanyarod-hatunk történetünkhöz, hiszen meg-vizsgáltuk honnan erednek a ládák, milyen anyagból készülnek, kik számára, s láthattuk milyen régóta, mekkora hagyománynak örvendenek ezek a régi bútordarabok. Így megérthetjük azt is, hogyan kerültek képbe először a kelengyét befogadó nagy láda mellett használatossá vált kisebb ládikák. Ezekben a ládikákban tartották az apróságokat, ékszereket és fejviseleti darabokat, amelyek szolgálhattak  akár a szerelmi ajándékként is. Ezek arra szolgáltak, hogy a nagy láda tartalmát kiegészítsék, hiszen apró voltuk miatt nem lett volna célszerű őket a láda aljára tenni. Méltó helyüknek így egy kisebb fadoboz bizonyult. A vásárokban terjedtek el egyébként a pénzes ládikák, a családi iratoknak és a leveleknek pedig az irományos és a leveles ládák adtak helyet.

    S hogy hogyan jutottunk el ,,cyber nagyszülőktől" és az iPadtól kezdve, a ládikákig?

    Nos, az iPad régi holléte után kutatva, levonhatom azt az egyszerű következtetést, hogy talán a legfrappánsabb hasonlat az, ha azt mondom: A mai iPad, régen, egy összecsukható asztal és egy kis ládika lenne egy szép bőrtáskában. Sőt ezt kiegészítve az egészben a legirónikusabb, - visszatérve cyber nagyinkhoz - hogy talán lehet neki is volt valaha egy ilyen kis ládikája, amibe a féltve őrzött dolgait tette. Így azt mondanám, "X"-ként, egy hidat képez a saját "X" és a mai "Z" generáció között.
    Ezek a kis ládikák testesítik meg az én szememben az iPadnak azt a tulajdonságát, amelyet régen tettek azok felé a tárgyak felé, amelyekre vigyázni akartak. Féltve őrizték a leveleket képeslapokat, fényképeket kis fadobozokban. Ma már ezeket digitalizáltuk, számítógépes memória helyekért küzdünk, és egyre nagyobb mértékben halmozzuk a közösségi oldalakon, illetve saját tárhelyeinken a fényképeinket, valamint a digitális e-mail fiókjainkban a leveleinket. S amíg régen, otthon tollal megírtunk egy üzenetet, beleraktuk egy borítékba, megcímeztük, tettünk rá bélyeget, majd elbicikliztünk a postára, hogy feladjuk, a postakocsi elvitte egy másik városba, ott egy postás elvitte biciklin és bedobta egy postaládába, addig ma már ezt két kattintással elintézhetjük iPadunkon.

    iPad vagy ládika?

    Mégis állíthatnánk-e azt, hogy képes a technológia elvenni egy ilyen ládika varázsát? Az én szememben semmiképpen sem! Nagypapám ládikája azóta is gyönyörű és szép, a tetején díszített faberakásos virágmintájával, meg van hozzá a kis kulcs, ami 100 éves létére még mindig működik. Antik darab, ami emlékeket őrzött ,,születése" óta és bármikor leveszem a polcról mindig különlegesebbnek érzem, sem mint, amikor a kezembe veszek egy iPadot.
    Ha összegezném a ládika történetiségét és a mai technológia elveit, akkor úgy lenne a leginkább helytálló az elméletem: Ha kinyithatnám ezt a ládikát és egy varázslatos új világot pillanthatnék meg, - akár a mesékben - azt az érzést megadva, amit egy új felhasználó érez az iPadot kipróbálva.

Felhasznált dokumentumok:

http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/03/154.html
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1119.html
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/193.html
http://www.intergeneracio.hu/2011/12/18/x-y-z-generaciok-a-vilaghalo-vonzasaban/





A SyncEQ és a VST-k I.


A VST, azaz Virtual Studio Technology a Steinberg Media Technologies GmbH 1996-ban fejlesztett eszköze, amely lehetővé teszi a virtuális hangszerek (VSTi) és virtuális effektek (VSTfx) létrehozását. Még a VSTi-k a különböző hangszerek élethűségre törekvő, esetleg minél szélesebb körben lehetőségeket biztosító szintetizátorok és samplerek tárháza, a VSTfx-ek az elektro-akusztikai gyakorlatban használt effektek (modulációs, pszicho-akusztikai, dinamikai stb. effektek) működését utánozzák. A VST-k jellemzően DAW, azaz Digital Audio Workstation-ök beépülőmoduljai. Eleinte a Steinberg DAW softwareiben voltka használatosak, azonban növekvő számuk miatt más forgalmazók software-i is támogatni kezdték, hála a Steinberg által kiadott dokumentációknak.


Az elektro-akusztikai szinkronizált kiegyenlítő felhasználási lehetőségei


A kiegyenlítők általánosan a jelfolyamok bizonyos torzulásainak javítására használt eszközök. A jelfolyam amikor egy mérőeszközben létrejön és továbbítódik, minden eszközön amin áthalad, az adott pont átviteli karakterisztikája szerint módosul. A kiegyenlítő a jelfolyam spektrumát hivatott módosítani, a mért folyamat eredetijéhez közelítővé alakítani. Természetesen, kifejezetten a zenei-produceri gyakorlatban ettől eltérő célra is használható a kiegyenlítő.


Tizen OS rendszer


A Tizen egy nyílt forráskódú Linux alapú operációs rendszer, mely számos eszközre nyújt fejlesztési lehetőséget.