Marcel Duchamp munkássága



Az 1887-es születésű Marcel Duchamp a huszadik század egyik, olyan jeles képviselője, aki nagy hatással volt az utókorra mind a mai napig. A 20. század fordulója után a művészek a saját valóságérzékelésükre és saját tapasztalatukra támaszkodtak alkotómunkájuk során.

Megkérdőjelezték az eddig egyetemesnek vett "szépséget" és formát. Mindez két irányba mozdult el:

  • egyik irány a ,,művészet a művészetért" jelenség, ahol a művész maga lép fel, mint formaalkotó, aki létrehozza saját valóságát a maga eszközeivel;
  • a másik, a művészeten kívüli, "tudat alatti" erőkre hagyatkozik, átlép a művészi határon, "eldologiasodik", így tulajdonképpen a művészet és nem művészet közötti különbséget igyekszik eltüntetni.

Erre látunk példát Duchamp-nál, aki a formáról való lemondást választja, mondván a tárgy úgy jó ahogy van, ő maga pedig a következőt állítja: "A dolgok természetes felszíne szép ugyan, utánzása azonban már halottas. A dolgok mindent megadnak nekünk, ábrázolásuk semmit sem ad." Marcel Duchamp, azon három úttörők egyike, akik a valóság érzékelését és a formaalkotást értelmezik újra, ezzel új irányt adva az utókor számára.

A három úttörő: Vaszilij Kandinszkij, Piet Mondrian és Marcel Duchamp. Kandinszkij a fent említett tudatalatti ösztönökre keresi a választ, ahol a festés már nem egy tudásból ered, mint egyhelyütt írja, "A cél a tudatalattiból irányítja a kezet." Kandinszkij a spontaneitással, Mondrian a formák elkülönítésével számolja fel a formát, egy objektív valóságot létrehozva, Duchampnál pedig a formát teljesen elutasító magatartással találkozunk. Ez utóbbit Ruskin "művészet nélküli tények"-nek nevezi.

Marcel Duchamp 1904 és 1905 között, az Académi Juliant párizsi festőiskola tagja. Nagyban hat rá Cézanne és a fauv-ok. 1911-től a festészetében egy, ,,szárazabb modor" fedezhető fel és a kubistákhoz hasonlóan a síkokra bontást gyakorolja, velük ellentétben viszont ritmusosabban és szabadabban fest. Erre példa a "Szomorú fiatalember" című festménye, ahol Duchamp maga azt állítja, hogy itt már szeretné a humort a képein is megláttatni. 1912-ben a Section d'or tagja lesz. Ugyanebben az évben festi meg a lépcsőn lemenő aktját, amit azonban a Függetlenek csoportja elutasít, mégis ez a kép hozza meg számára az első nagy sikert. Tulajdonképpen, az ahogyan a mozgást ábrázolja, egyfajta illúziót kelt a nézőben, mert az anatómiát, mint eszközt alkalmazza a megjelenítéshez, .és ez az, ami megkülönbözteti őt a kubistáktól. Duchamp úgy gondolja, hogy a művészet, nem jöhet létre művészeti tudásból, mert akkor elveszti eredeti őszinteségét. Erről így vélekedik: "Eszmék érdekeltek nem vizuális végeredmények. A festészetet még inkább a szellem szolgálatába akartam állítani. És festészetemet természetesen nyomban 'intellektuálisnak', 'irodalmiasnak' kezdték tekinteni. Valójában megpróbáltam minél messzebb letáborozni a 'tetszetős' és 'attraktív' fizikai festészettől." Ez végül arra kényszeríti, hogy azt, amit megtanult elfelejtse, mindez nála a formátlanságról való lemondást jelenti, egy józan és kifinomult formában.

Duchamp, elveihez hűen önmagát nem szándékozza ismételni és szakít a festéssel. Kilép a keretből, és belép a háromdimenziós művészetbe; létrehozza a ,,ready made"-et. Egy-egy hétköznapi tárgyból egy különöset varázsol. A valóságot megtalálja és egy új jelentés ad neki, s célja " a valóság elidegenítése". Ugyanezt az elvet támasztja alá, amikor kijelenti, hogy a "festészetet kifejezési eszköznek tekintem, nem végcélnak", így azt mondhatjuk, hogy a dolgok önkifejezését, jelentését ránk bízza. Duchamp szerint a néző az egyik főszereplője annak az alkotó folyamatnak, amit a művész elindít: ,, Az egyik póluson áll az, aki létrehozza a művet, a másikon az, aki nézi. Annak, aki nézi, én nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint annak, aki csinálta. Természetesen egy művész sem fogadja el ezt a magyarázatot." Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor Duchamp létrehozta a ,,ready-made"-ket semmi különös célja nem volt velük. Erről így ír: "amikor egy biciklikereket a villával alul egy sámlira állítottam, sem a ready-made, sem más nem járt az eszemben, ez egyszerűen csak szórakozás volt". A művész alkot, számára ez egy szórakozás, bennünk pedig lecsapódik az alkotás új jelentése. Mégis túlmegy az elidegenített művészeten hiszen, a piszoárja már egy szignált darab, amely soha nem lehet már olyan, mint többi tömegcikk testvérei. Duchamp újdonsága leginkább abban rejlik, hogy nála ,,a megszokott válik szokatlanná", saját szavait idézve: ,, a szépség ott van, ahol feltaláljátok".

    Mikor szakít a festéssel – 1915-1923 között – Duchamp elkészíti egyik fő művét, amelynek ,,Nagy üveg", avagy a "Agglegények vetkőztetik a menyasszonyt" a címe. Életművének legfontosabb elemeit hordozza. Robert Lebel, Duchamp önéletrajzírója szerint az idő végtelen komplexitását véli bemutatni. "A jó és rossz megítélésére késztető állandó szükségletük levezetését találják meg ebben". Eszerint ennek az értelmezése is egy megegyezés.

    Richard Hamilton, akit nem utolsó sorban a pop art "atyjának" is hívnak, egy olyan művész, aki nagyban hozzájárul a Pop-art felfedezéséhez, ugyanakkor magyarázza és értelmezi Marcel Duchamp életművét. 1960-ban kezdi tanulmányozni Duchamp műveit, többek között a ,,Nagy Üveg"-et is, amelyet a legfontosabbnak tart az összes közül. Szerinte ez a darab foglalja leginkább össze Duchamp álláspontját a szobrászatról és festészetről, miszerint azok, mint művészeti formák alapvetően nem megfelelőek. A ,,Nagy Üveg" természete olyan, mint egy gép szervezete. A mű, mint egy gépi szervezet jegyzéke, melyet Duchamp lelkülete jelöl meg egyfajta szexuális frusztrációval. Hamilton úgy írja le ezt a művet, mint egy epikus vers. Hamiltont immár, mint Duchamp "nagy megfejtőjeként" tartjuk számon. Ugyanakkor neki tudható be az 1956-os londoni Art Gallery-n kiállított, a "Mitől olyan mások és olyan vonzóak a mai lakások?" című kollázs, melyet az első pop-arthoz sorolható alkotásnak tudnak be.

    Hogy mit vett át a Pop-art Duchamptól? A Pop-art alapjában véve a hétköznapi tárgyakat igyekszik egy új kontextusba helyezni és így válik műalkotások alapjává. Maga a mozgalom a populáris tömegkultúrából szedett technikákat és témákat ragadja meg. A köznép kulturális képeit használja fel, s azoknak a banális elemeit ironikusan hangsúlyozza ki. Lehet ez reklám, hétköznapi objektum, vagy képregény.

    Ennek egyik kiemelt képviselői Andy Warhol, Roy Lichenstein, Peter Blake. Warhol sokk utáni vágya, a nyelv és a szavakkal való játéka és a mindennapi tárgyakban való hite teljes mértékben követi Duchamp nyomdokait. Mondhatjuk azt is, hogy a tárgy témához egyfajta megszállottság fűzi, amit a reprodukció iróniájával űz. A reklámokban, a hétköznapi fogyasztási cikkekben, a újságokban lévő fényképekben, ő, a megnyerő a művészeti tárgyakat látja. Mindez egy ikon rajongásban teljesedik ki nála. Ezen kívül az "alter ego" koncepcióját is átveszi Duchamptól, aki önmagát Rrose Sélavy-ként mutatta be. Rrose Sélavy 1921-ben jelenik meg, Man Ray fotósorozatain. Ehhez hasonlóan Warhol kapcsolatba lép Christopher Makossal, akivel egy alter-ego kollekciót készítenek.

    Duchamp ezt úgy magyarázza, hogy a "Pop Art egy visszafordulás a 'konceptualitás' felé. Ha fog egy Campbell levest megismételheti 50-szer, akkor Önt nem a retina kép érdekeli. Ami Önt érdekli, az a koncepció, hogy mi tesz 50 doboz Campbell levest egy vászonra".

    Mindezek figyelembe vételével megállapíthatjuk, Duchamp egy olyan szerepet képviselt a század művészeként, akit a század ,,szabad szellemeként", újítójaként tartunk számon.




Pályaművünk a Velux pályázatra


A pályázat kidolgozását és megvalósítását egy hosszabb kutatási folyamat előzte meg. Ez idő és a kutatás ideje alatt a téma alapját a természetben megtalálható folyamatok szolgálták. Ennek kiinduló pontja a fény megjelenésének tanulmányozása volt. A kutatási folyamat során olyan állatokat kellett megfigyelni, amelyeknek teste egy adott célból a fényt használja fel azért, hogy a környezetük számára információt közöljenek.


Lakótelepek megoldatlan tereinek hasznosítása


Ma Magyarországon minden ötödik ember panellakásban él. Vajon azt a színvonalat érzik ők, amely szándékkal ezek felépültek? Ezekre a kérdésekre és az ezt körülölelő, akkori társadalmi viszonyokra kerestetik a válasz. Hiszen az életminőséget ma már az épített környezet határozza meg leginkább, jelen esetben még mindig az az épített környezet, ami az 1950-es évektől kezdve elterjedt.


QR-kódok Pécs város színtereiben


Pécs város színtereiben hogyan jelenik meg a tér medialitása?